Életrajz
Gyermekkor
Michael Jackson 1958. augusztus
29-én született Indiana állam Gary városában. Kilenc
gyermek közül a hetedikként látta meg a napvilágot.
Elötte született Maureen, Jackie, Tito, Jermaine, LaToya
és Marlon, utána pedig Randy és Janet. Édesapjuk, Joe
Arkansasból származott, míg édesanyjuk Katherine Scruse
Alabamában született.
A család akkoriban szinte napról-napra élt, Joe
acélmunkásként dolgozott, és Katherine sem keresett
jól, mint az egyik helyi áruház eladója. Ezzel ellentétben
otthon mindig jó volt a hangulat, a család sokat zenélt,
s a kis Michaelt is mindig esti éneklés mellett altatták
el.
A legendák szerint Joe egyik nap rajtakapta a gyerekeket,
amint éppen a hangszereivel játszanak. Joe a barátaiból
álló csapatot, a "The Falcons"-t vezette,
és nem szerette volna, ha a gyerekek tönreteszik a drága
eszközöket. Azon a napon viszont egyenesen ráparancsolt
gyermekeire: ha egyszer már elővették a hangszereket,
akkor mutassák is meg, hogy mit tudnak! Ő maga lepődött
meg a legjobban, amikor saját gyermekeiben az ösztönös
tehetség jeleit látta meg. Ekkor vette a fejébe, hogy
sztárt farag a kölykökbol, kerüljön az bármibe is. Semmilyen
eszköztől nem riadt vissza, állítólag gyakran néhány
pofonnal marasztalta a gyerekeket a próbákon.

Jackson
5
1963-tól tudunk arról, hogy a család folyamatosan próbált
betörni a zenei életbe, először "The Jackson Family"
néven, késöbb pedig az 5 testvér (Michael, Jackie, Tito,
Marlon és Jermaine) "Jackson 5" néven.
A sztárrá válás rögös útja eleinte véget nem
érő próbákról szólt. Majd több sikeresen lezajlott tehetségkutató
verseny után a környék nagyobb városainak klubjaiban
léptek fel. Első lemezszerződésüket egy helyi kiadótól,
a Steeltown Recordstól kapták 1968-ban, ahol végre bakelitlemezen
is megjelenhetett a csapat első dala, a "Big Boy".
Az igazi szerencse 1969-ben érte a csapatot, amikor
a Motown, Amerika akkori legnagyobb "fekete"
lemezkiadójának egyik embere felfigyelt a kis családi
vállalkozásra. Természetesen egyből szerződtették az
akkorra már szinte profivá érett gyerekeket, s a továbbiakban,
mint a Motown első számú sztárjait szerepeltették őket.
Michael ekkor mindössze 11 éves volt.
Az átütő sikert az 1970-ben megjelent "ABC"
című album jelentette, amely Diana Ross segítségével
egy csapásra a nagy sztárok közé emelte a Jackson 5-ot.
Több híres műsorban szerepeltek, saját szombat reggeli
rajzfilmjük lett a TV-ben, sikeresebbnél-sikeresebb
koncerteket tartottak, s lassan egész Amerika a Jacksonoktól
zengett.
Mindez együtt járt a sztárság elviselésével, az állandó
elzártsággal, a rajongók eszement támadásaival is, amit
Michael minden testvérnél nehezebben viselt. Zárkózott
lett, interjút szinte soha nem adott, a nyílvánosság
elől a munkába menekült. Ezek a gyerekkori élmények
egy életre meghatározták Michael személyiségét.
A gyerekek már ekkor tagjai voltak a "halhatatlan
szórakoztatók nagy közösségének", gyakran léptek
fel Elvis Presleyvel és Sammy Davis Jr.-al egy műsorban,
a közelükben lakott Fred Astaire és Frank Sinatra is.
Az újabb nagy sikerű lemezek után első tengerentúli
koncertjük alkalmával hatalmas tömegek özönlöttek a
koncerthelyszínekre, a Jackson 5 megdöntötte a Beatles
együttes több rekordját is. Angliában egy akkor még
ismeretlen fiatal zenész, Elton John volt a csapat előzenekara,
aki késöbb Michael jóbarátja lett.
| |
| |
MICHAEL 1971-BEN AZ
"ED SULLIVAN SHOW"-BAN |
|
|
|
| |
The
Jacksons
Megannyi siker után a 70-es
évek közepén úgy tűnt, hogy a Jacksonok más sikeres
csapathoz hasonlóan a feledés homályába merülnek. Ám
ekkor jött a nagy váltás: átigazoltak az Epichez, valamint
nevet váltottak. Ők lettek a "The Jacksons".
Ettől kezdve már Jackie is a fiúkkal tartott, ellenben
Jermaine maradt a Motownnál és elvette a cég vezetőjének,
Berry Gordynak a lányát. Az akkor még kis kiadónak számító
Epicnél mindenben a fiúk kedvére tettek, nagyobb volt
a művészi szabadságuk és természetesen a gázsijuk is.
A The Jacksons több sikeres lemezt is kiadott
és nem csak sikerült elérni korábbi sikereiket, hanem
meg is fejelték azokat. Az igazi aduászt koncertjeik
jelentették, amelyeken élőben is bizonyíthatták tehetségüket.
Ezekre hosszú időn keresztül volt lehetőségül saját
varieté műsorukban, ami "The Jacksons Show"
címen futott a 70-es években.
Michael ebben az időben hihetetlen változásokon ment
keresztül. Nemhogy nem foglalkozott az akkoriban a zenészek
között általánosnak számító kábítószerezéssel, de tartva
magát vallásához alkoholt sem fogyaztott és vegetáriánus
lett. Ettől teljesen lefogyott, arcvonásai megváltoztak.
Hátrahagyva az afrofrizurát rövidre vágatta a haját
és egy új stílus megteremtésébe kezdett.
| |
| |
A JACKSON CSALÁD A
70-ES ÉVEK KÖZEPÉN |
|
|
|
| |

Thriller
Már 1971-ben megjelent Michael első szólólemeze, amelyet
ugyan a Motownnál készítettek el, a többi fiú mégsem
vett részt a munkában. Miután a "Ben" című
album Golden Globe díjat kapott egyértelművé vált, hogy
Michael Jackson egyedül is meg tudja állni a helyét,
nincs szüksége senki másra. A nagyobb sikerekre azonban
még várni kellett.
A testvérektől való elszakadás 1978-ban kezdődött,
amikor Michael filmet forgatott "The Wiz"
címmel. Majd 1979-ben megjelent az "Off The Wall"
című szóló nagylemeze, amely minden idők legsikeresebb
fekete albuma lett. A sikerben nagy része volt a zenészlegenda
Quincy Jonesnak, aki késobb több produkcióban segédkezett
Michaelnek.
21 évesen Michael Jackson a világ legsikeresebb fekete
eloadójává vált. Hogyan tovább? Először is menedzsert
váltott, apja már nem tudta megfelelően ellátni ezt
a feladatot. 1980-ban turnéra indult testvéreivel, amely
hatalmas sikert aratott. 1982-ben dalt írt Diana Rossnak,
lemezt készített Steven Spielberg "E.T." című
filmjéhez, majd 1982. december 1-én boltokba került
a régóta várt "Thriller" című album.
Mindenki elött ismertek a Thriller aratta sikerek. Michael
teljesítménye ezentúl csak szuperlatívuszokban volt
mérhető, az egész szakma fejet hajtott tehetsége elött.
A lemez sikerének titkai között említik azt, hogy Michael
összeállt egy duettra Paul McCartneyvel, akinek segítségével
a fehér közönséget is sikerült megszólítani, valamint,
hogy Michael és az Epic közös ötleteként a dalokat forradalmian
új módszerrel jelentették meg: az egyik még le sem került
a listákról, a másik máris ott volt, s így a kettő egymást
támogatta.
A Thriller mára már 104 millió eladott darabbal büszkélkedhet,
ezzel minden idők legtöbb példányban elkelt zenei anyagává
vált. A dalokhoz készült videóklipek új stílust teremtettek,
az embereket pedig teljesen lenyűgözték. Ezeket eredetileg
a kiadó ellenezte a nagy költségvetésük miatt, késobb
maga a sztár ragaszkodott hozzájuk és a saját zsebéből
fizette ki a költségeket. Michael bezsebelt minden létező
díjat, elért minden elképzelhető magasságba. A szakma
értetlenül állt a jelenség elött, nem tudták pontosan
megmagyarázni a siker titkát.
Időközben Michael egyre visszavonultabban élt, ritkán
mutatkozott a nyílvánosság elött, akkor is csak testőrök
gyűrűjében, interjút egyáltalán nem adott. Különösnek
tűnő szokásaival, külsejének változásával a sajtó minden
más sztárnál többet foglalkozott. Magánéletébe azonban
továbbra sem volt könnyü betekinteni.
1984-ben Michael kitüntetést kapott Ronald Reagentől.
Ugyanebben az évben új albumot jelentetett meg testvéreivel,
világ körüli turnéra indult velük, majd hozzákezdett,
hogy kicsit átformálja a zeneipart. Persze csak miután
kiheverte annak a Pepsi reklámnak a forgatását, amelynek
során komoly égési sérüléseket szenvedett el a fején.
1985-ben Lionel Ritchivel közösen megírta a "We
Are The World" című dalt, amelyet a kor legnagyobb
popsztárjaival együtt énekeltek lemezre egyetlen éjszaka
alatt. A bevételeket afrikai országok megsegítésére
használták fel. Ugyanebben az évben Michael megvásárolta
az "ATV Music Publishing"-et, amely többek
között a legtöbb Beatles dal szerzői jogtulajdonát tartalmazza.
Emiatt a szakma egyenesen felhördült, sőt az évtized
üzletének nevezték a majdnem 50 milliós felvásárlást.
| |
| |
A "THRILLER"
ALBUM EGYIK BORÍTÓ TERVE |
|
|
|
| |

Bad
1986-ban Jackson a stúdiókba
vonult, hogy elkészítse új albumát. Közben újabb hírrel
nyűgözte le a reklámipart: 15 millió dolláros exklúzív
szerződést kötött a Pepsivel, valamint a Pepsi lett
Michael első szóló turnéjának szponzora is. Az új album
"Bad" néven 1987-ben került a boltokba, és
hatalmas sikert aratott. A legtöbb "number one"
szám erről az albumról került ki, az előrendelésekkel
egyenesen a "Guiness Rekordok Könyvébe" került
a lemez. Michaelt ebben az időben kezdték el úgy emlegetni,
mint a "Pop Királyát".
Michael 1988-ban végre kiadta önéletrajzi írását
"Moonwalk" címen Jacqueline Kennedy segítséégével,
majd egy filmet is megjelentetett "Moonwalker"
címmel, amely parádés módon ötvözte magában a zene,
a tánc, valamint a valóság és a fantasztikum minden
elemét. Ezt a filmet megelőzte egy csak a Disney parkokban
vetített film, az "EO kapitány", amelyben
Michael nemcsak szerepelt, hanem dalokat is írt. A filmben
közreműködött George Lucas, Francis Ford Coppola és
Angelica Houston is.
Mindeközben Jackson hatalmas összegeket költött jótékonykodásra,
hol egy csekkett adott át Diana hercegnőnek, hol pedig
egy egész koncert bevételét ajánlotta fel gyermekkórházaknak.
A 80-as évek végén Michael leginkább a koncertezéssel
volt elfoglalva, világkörüli turnéja közel 2 éven keresztül
tartott. Emellett elkezdte felépíteni saját kis birodalmát
Kaliforniában, amelyet "Neverland Valley Ranch"-re
keresztelt. Gyakran mutatkozott díjátadókon és különböző
társadalmi eseményeken. A 90-es évek elejére megnőtt
az üzleti élet iránti érdeklődése. Saját parfümöt, plüss
állatokat dobott piacra, majd több saját céget is útjára
indított.
| |
| |
PROMÓCIÓS KÉP A "CAPTAIN
EO" CÍMŰ FILMHEZ |
|
|
|
| |

Dangerous
1991-ben jelent meg a "Dangerous" album, amelynek
az a nehéz szerep jutott, hogy felülmúlja a korábbi
évek sikereit. Michael a 80-as évek végén sem unatkozott,
hiszen könyve bestseller lett, kitüntetést kapott Bush
elnöktől, illetve megépítette saját szórakoztatóparkját,
amely neverlandi birtokán működött. Időközben menedzsert
váltott, s Michael igyekezett minden ügyét a saját kezébe
venni.
Az új albumhoz készült klipek minden sikert felülmúltak.
Az MTV díjat nevezett el Michael Jacksonról, hogy kifejezzék
tiszteletüket a művész elött. Időközben se szeri, se
száma nem volt az életműdíjaknak, kitüntetéseknek. 1992-ben
Michael életre hívta a "Heal The World" alapítványt,
amely a működése alatti években több millió dollárral
támogatta az arra rászoruló gyermekeket a Föld minden
pontján. Michael még ez évben koncertkörútra indult,
ami az egész világot felrázta.
A "Black or White" című videóklip hatalmas
sikert aratott és új korszakot nyitott a morphine eljárással
(képek egymásba olvasztása). A "Remember The Time"-ban
olyan sztárok szerepeltek, mint Eddie Murphy, Imane
és Michael Johnson. Hogy a kosarasoknál maradjunk: Michael
másik klipjében, a "Jam"-ben Michael Jordannal,
a kosárlabda legnagyobb sztárjával forgatott.
1993-ban Jackson minden figyelmét
a TV kötötte le. Élő interjút adott Oprah Winfreynek
birtokáról, amely az ABC TV legnagyobb sikere lett,
valamint a 4. legnézettebb műsor Amerikában. A Super
Bowl félidejében tartott előadása pedig egyenesen a
legnézettebb műsor lett az amerikai televíziózás történetében.
Ugyanebben az évben szörnyű vádak érték Michaelt. Egy
13 éves fiú azt állította, hogy a sztár szexuálisan
zaklatta őt. Michael mindvégig hangoztatta ártatlanságát,
azonban miután a sajtó meghurcolta őt nem látta értelmét
tovább harcolni. Idegösszeomlást kapott, majd Londonban
drog függőség miatt kezelték. Visszatérve az Egyesült
Államokba arra utasított ügyvédeit, hogy minél hamarabb
vessenek véget a botránynak.
1993-ban Michael, ha tehette inkább nem mutatkozott.
Többek között Elton John rejtegette őt a házában a vérszomjas
sajtó elöl. Ezután következett néhány exklúzív interjú,
majd Michael nekilátott következő albumának elkészítéséhez,
amelyben dühét, elkeseredettségét szerette volna kiadni.
Saját lemezcéget alapított "MJJ Music" néven,
amely a Sony-n belül működik. Ezen keresztül már teljes
egészében ő látja el a produceri feladatokat a következő
nagylemezén.
1994-ben Michael mindenki meglepetésére házasságot kötött
Elvis Presley lányával, Lisa Presleyvel. Nászutasokként
első útjuk Budapestre vezetett, ahol pár kellemes napot
töltöttek el. A házasság 1.5 évig tartott, a felek viszont
barátokként váltak el egymástól.
Az évek folyamán jó barátság alakult ki Jackson és Bill
Clinton között, Michael a 90-es években kétszer is kampányolt
a politukus mellett.
| |
| |
RÉSZLET AZ 1991-ES
"BLACK OR WHITE" CÍMŰ VIDEÓKLIPBŐL |
|
|
|
| |

HIStory
Az új album 1995-ben jelent meg "HIStory"
címen, amikorra már a kedélyek is csitulni látszottak.
Dupla albumról volt szó, amelyen 15 újrakevert "number
one sláger", valamint 15 vadonatúj dal volt hallható.
A lemez nagy sikernek örvendett az egész világon, Michael pedig koncertkörútra indult. A két részes turné
újabb rekordokat döntött, s végre Magyarországon is
élvezhettük ennek a zseniális művésznek az előadását.
A HIStory albumon hallható "Scream"
című számban Michael duettet énekelt hugával Janettel.
A "You Are Not Alone" videójában Lisával szerepelt
együtt, 1996-ban, pedig unokaöccseivel állt össze egy
dal erejéig.
1997-ben jelent meg a "Ghosts" című zenés
film, amelyet mindenképpen Michael táncos előadásainak
legjobbjai között kell számontartani. Az elképesztően
dinamikus, látványos táncjelenetek mellett fantasztikus
trükkök is láthatók a filmben. A speciális effektusokért
az Oscar díjas Stan Winston volt a felelős, míg a történetet
Michael és Stephen King írta.
Majdnem a filmmel egy időben jelent meg a "Blood
On The Dance Floor" című remix album, amely 5 vadonatúj
számot és 8 újrakevert dalt tartalmazott. Michael, aki
eddig nem kifejezetten szerette a remixeket, most a
szakma legjobbjaira bízta a munkát., elkészítve minden
idők legtöbb példányban elkelt remix albumát.
1999-ben jótékonysági koncertet szervezett "Michael
Jackson és Barátai" néven, amelynek révén több
millió dollárral támogattak 3 szervezetet.
Michael magánélete is rendeződni látszott, 1996-ban
házasságot kötött korábbi ápolónojével Debbie Rowe-val,
akitől két gyermeke született, Michael és Paris. A pár
azóta különvált, mégis barátokként tekintenek egymásra.
Michaelre a szakmabeliek úgy tekintenek, mint élő legendára.
Nem találunk olyan együttest, olyan előadót, amelyre
ne lett volna hatással ez a zseniális ember. Emberbarát
tevékenységét Michael a 2001-ben indított "Heal
The Kids" nevű alapítványával koronázta meg.
Michael a 90-es évek végén komoly beruházásokba kezdett
többek között Don Barden milliárdossal és a szaudi Herceggel,
vidámparkokat szerettek volna építeni Lengyelországtól
kezdve Dél-Afrikáig.
| |
| |
MICHAEL AZ 1995-ÖS
"SCREAM" CÍMŰ VIDEÓKLIP FORGATÁSÁN |
|
|
|
| |

Invincible
Az új évezred több szempontból is rosszul kezdődik Michael
Jackson számára. Le kell mondania a Milleniumra tervezett
2 koncertjét, mivel a hatóságok nem engedték felszállni
repülőgépét. A sajtó továbbra is rengeteget foglalkozik
vele, sajnos továbbra is meglehetősen negatív hangnemben.
2001-ben megjelent új nagylemeze, az "Invincible"
nem éri el a várt sikereket, mivel Jackson kiadója,
a "Sony Music Entertainment" szabotálja az
album promóciáját. Ez késöbb
ellenakcióra serkenti a Pop Királyát, aki 2002. júliusában
rasszistának nevezi a cég vezetőjét.
Miután rendeződni látszik kapcsolata a Sonyval,
magánéletében keletkeznek problémák. 2002 végén pert
indítanak ellene a két elmaradt koncert miatt, amiben
5.4 millió dollár megfizetésére kötelezik, majd azzal
vádolják meg, hogy egy berlini hotel ablakából majdnem
kiejtette harmadik gyermekét, Prince Michael II-t. Holott
valójában a sztár biztosan fogta a gyereket karjaiban.
2003. a fordulat éve. Februárban bemutatják a "Living
With Michael Jackson" című dokumentumfilmet, amelynek
hatására újabb botrány kerekedik Jackson körül, a sajtó
felmelegíti a 93-as esetet.
Ezzel egy időben a sztár komoly változásokra szánja
el magát, lecseréli embereit, új szóvívőt alkalmaz,
aki folyamatosan megcáfolja a pletykákat. Elkészül a
"Take 2: The Footage You Were Never Meant To See"
című dokumentumfilm, amely visszavágó a "Living
With Michael Jackson"-ra a Jackson csapat részéről.
Késöbb bemutatják a "Michael Jackson's Private
Home Movies"-t, amelynek szintén nem titkolt célja
a Pop Királyáról kialakult kép javítása.
Az év elején felhalmozódó perekből
nyárra csak kettő marad, valamint Jackson ügyesen megússza,
hogy le kelljen bontania pár épületet otthonában. A
sztár lemezeladásai megugranak, júniusban haza látogat,
júliusban partyt szerveznek Joe-nak otthonában, augusztusban,
pedig együtt ünnepli születésnapját a rajongókkal. Szeptemberben
jótékonysági partyt tart Neverlanden, ahol többek között
Mike Tyson és Ashanti is megjelenik. Emberei megegyeznek
a Sonyval, aminek következményeként Jackson két válogatás
album kiadása után elhagyja a kiadót.
Amikor már minden kezdett jobbra
fordulni, 2003. november 18-án újabb vádaskodásokat
indítanak ellene egy akkor 12 éves fiú állitólagos szexuális
zaklatása miatt. Jacksont bilincsbe verve szállítják
be a sheriff irodájába, ahonnan 3 millió dolláros óvadékkal
szabadulva várja a 2005. január 31-én kezdődő perét.
Az addig eltelt időben a sajtó teljesen tönkretette
a sztárt, hazugságokat állítva róla. Amikor azonban
elkezdődött a per, és megjelentek az első tények, az
ügy megitélése teljes fordulatot vett, majd minden vádpontban
felmentették Michaelt.
| |
| |
MICHAEL ÉS PRINCE 1998-BAN |
|
|
|
| |

Új élet...
2005. június 13-án minden vádpontban
felmentik Michael Jacksont az ellene indított gyermekmolesztálási
perben. A sztár szabad emberként, de teljesen megtörve
hagyja el a bíróság épületét családja, ügyvédei és testőrei
kíséretében. Innen azonnal otthonába hajtat, ahol orvosi
kezelésnek vetik alá. Néhány nappal késöbb gyerekeivel
elhagyja az Egyesült Államokat.
Először Bahrainbe utazik, ahol közel
1 évet tölt el leginkább pihenéssel és szórakozással.
Ez idő alatt ellátogatott Dubaiba és Omanba is, ahol
hivatalosan nem megerősített információk szerint különböző
befektetéseket tervez. Ügyvédei mindeközben megegyeznek
hitelezőivel az évek alatt felhalmozott kölcsönei törlesztéséről,
stabilizálják anyagi helyzetét. Megkezdődik a többi
ellene indított per felgöngyölítése is, valamint megegyezés
születik Jackson és a Sony között. Az időközben általános
menedzserré vált Raymone Bain új céget alapít, amely
a Pop Király ügyeit hivatott kezelni.
Első alkalommal 2005. októberében
Londonban mutatkozik a nyílvánosság előtt, ahol új jótékonysági
dalához vett fel részeket. Késöbb Németországba utazik,
2006. júniusában pedig díjat vesz át az MTV-től Japánban.
Majd közleményben tudatja, hogy új kiadót alapított
"2SeasRecords" néven és 2007-ben új szóló
albummal jelentkezik. A tavalyi év végén mindenkit meglepve
visszatér Amerikába, ahol először részt vesz mestere,
James Brown temetésén, majd Las Vegasba utazik, hogy
előkészítse új showját.
Michael lemezeladásai megnőttek,
készül az új album és fellépés, dalait újra játszák
a rádiók és TV-k, javul a sajtója. Michael Jackson kapott
egy új esélyt egy jobb életre...
| |
| |
MICHAEL JAMES BROWN
TEMETÉSÉN 2006. DECEMBER 30-ÁN |
|
|
|
| |
